Rólam

karrier tanácsadó

Benedek-Beregszászi Luca vagyok, két kisgyermek édesanyja. 2008-ban diplomáztam közgazdászként humán erőforrás menedzser szakon.

Már a főiskola alatti évek sem teltek tétlenül, különböző méretű és tevékenységű cégek életébe nyerhettem betekintést kisebb nagyobb léptékű projektek erejéig. 

Ez az időszak a tanulás mellett a tapasztalat szerzés és a kapcsolatrendszer kiépítése jegyében telt. Végül karrier szempontból is hasznosnak bizonyult, ugyanis egy diákmunka révén kaptam életem első állásajánlatát.

Már pályám elején, mikor az energetikai szektorban tevékenykedtem, megkerestek családtagok, barátok, ismerősök, hogy végzettségem okán tanácsot kérjenek munkahelyi kérdésekben. Ezeket a lehetőségeket rendkívül élveztem, inspiráló volt látni, hogy tanácsaimat követve kedves ismerőseim az új áhított pozícióban, vagy magasabb fizetéssel dolgoztak tovább.

Első gyermekem születésekor jött el az a pont az életemben, amikor veszítettem lelkesedésemből, már nem a régi elánnal vetettem magam az akkori munkámba. El kezdett körvonalazódni bennem, hogy nem érdemes olyan állásban az időmet pazarolni, ami túl sok kompromisszumot követel a részemről. Nem akarok olyan feladatokat végezni nap mint nap, ami nem tesz boldoggá. 

Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, ezért adta magát, hogy az eredeti szakmámban helyezkedjek el. Így kezdtem el HR-esként dolgozni, ami életem egyik legjobb döntése volt!

Tanulmányaimat és tapasztalataimat kiegészítettem karrier tanácsadói képesítéssel, és azóta is az a legfőbb célom, hogy ügyfeleim megtalálják az álomállásukat. Azon dolgozom, hogy az együttműködésünk eredményeképp ráleljenek arra a munkára, ami leginkább passzol a személyiségükhöz, amiben a legjobban tudják hasznosítani az erőforrásaikat, és ezáltal sikereket élhessenek át. Módszeremben a HR szakma fortélyait ötvözöm coaching eszközökkel.

Segítettem már cégalapítást, támogattam előléptetést, bértárgyalást, kísértem karrierváltást és álláskeresést, számtalan önéletrajz fordult meg a kezem alatt HR-esként és tanácsadóként.

Ne vesztegess el éveket Te sem, tegyél a minőségibb életért! Jelentkezz be hozzám és valósítsd meg az álmaidon keresztül önmagad!

szerzői jog

Copyright 2022 © Karrier Anyu

 Minden jog fenntartva.

elérhetőségek

Telefonszám: +36 30 6524833

E-mail cím: karriertanyunak@gmail.com

SOCIAL MEDIA