You are currently viewing Nyár, szabadság, álláskeresés..

Nyár, szabadság, álláskeresés..

Ha szabadságra megyünk, az hatással van a fizikai és mentális egészségünkre. Elemi szükségletünk, hogy tartsunk időnként egy kis szünetet a munkánkban, még akkor is, ha élünk-halunk érte. Elkerülhetjük vele többek közt a kiégést, ami egy igen megterhelő állapot a szervezeted számára.
És, hogy érdemes-e nyáron új állás keresésébe fogni? A válaszom egy nagy igen, ne halaszd el, csak mert az ősz a munkaerő-piaci mozgások szempontjából aktívabb, megvan a nyári álláskeresés előnye is.

Lekapcsolódás a munkáról

Egy kedves családtagom augusztus elején ünnepli a szülinapját, és az ünneplés után rendszerint szomorkás hangulata támad. No, nem az évek száma miatt kesereg, hanem azért, mert szerinte lassan vége is a nyárnak, hiába a naptár szerint még épphogy a felén vagyunk túl. Erről pedig eszembe jutott az a jelenség, amit már magamon is megfigyeltem, hogy a nyaralás közepe táján már nagyon közelinek érzem a végét, az utolsó napok szinte elrepülnek.

Egyszer azt olvastam, hogy egy átlagos munkavállalónak a szabadság megkezdése után 4 napra van szüksége, hogy átálljon a munka üzemmódról a pihenés üzemmódra. Nyilvánvaló, hogy ez egy átlagszám, valakinek biztosan kevesebb, másnak több időre lehet szüksége, hogy ne a munkahelyi feladatok körül forogjanak a gondolatai. 

Ha a fenti jelenségeket összekapcsoljuk akkor a következő a képlet: a pihenés elején kell néhány nap, amíg „lekapcsol” az ember agya a munkáról, és igazán át tudja adni magát az élményeknek, a közepétől meg kis túlzással már a végén kesergünk. Ennek fényében valóban fontosnak tűnik, hogy 2 hét folyamatos kikapcsolódás legyen biztosítva, különben nem lesz túl pihentető a szabadságunk.

Mi, magyarok a középmezőnyben

Szabadságra mindenkinek szüksége van, még akkor is, ha imádja a munkáját. Mindegy, hogy élménykereső típus vagy és aktívan töltöd el ezt az időt, vagy inkább a passzív pihenést részesíted előnyben. Mindegy, hogy télen hódolsz-e sportoknak, vagy a melegbe vonulsz el feltöltődni, és az is mindegy, hogy egyedül, családostul, vagy barátokkal utazol. 

A tény az, hogy szükség van rá a fizikai és a mentális állapotunk érdekében. Tudtad, hogy a japánok összesen 10 nap fizetett szabadsággal rendelkeznek? Vagy például az Amerikai Egyesült Államokban a kormány nem garantál fizetett szabadságot, és akinek van rá lehetősége, többnyire az sem használja ki a keretét?

Magyarország az európai országok között a középmezőny vége felé helyezkedik el a garantált 20 napjával, ami ugye az életkorral és a gyerekek számával együtt gyarapszik.

szabadnapok száma Európában

*naptári nap, Forrás: portfolio.hu

Alkotói válság, avagy a kimerültség ezer arca

Lehet, hogy veled is előfordult már, hogy feladta a leckét egy munkahelyi megoldandó probléma, konfliktusba keveredtél egy munkatársaddal, netán alkotói válságban szenvedtél. Ezt a fajta negatív érzést nevezi a szakirodalom kreatív fáradtságnak.

Ilyenkor még nehezebb rávenni magad a szünetre, pedig ebben a helyzetben segíthet igazán, ha hátralépünk kicsit, akármennyire nehéznek is tűnik. Amint kikerülsz a megszokott környezetből, a gátló tényezők alól, más nézőpontot fogsz tudni felvenni. Elképzelhető, hogy a homlokodra csapsz, hát így kellett volna megoldani! Vagy elöntenek az újabbnál újabb ötletek.

A kimerültségnek számos más arca is lehet, gondoljunk csak egy kimerítő edzés után a fizikai fáradtságra. Ezt a fajta érzést valószínűleg egyszerűbben tudjuk kezelni, hiszen a testünk egyértelmű jelzéseket küld, mit kell tennünk.

kimerültség

Hasonló a helyzet, ha túl sokat meresztjük a szemünket a képernyőre, és az érzékszerveinket túl sok inger éri, ekkor egy rövidebb-hosszabb digitális detox nyújthat kézenfekvő megoldást számunkra. 

Ha introvertált vagy, biztos találkoztál már azzal a fáradtság érzéssel is, amikor hosszabb időt töltesz nagyobb társaságban, zsong a fejed a tömegtől, és egy kis magányra vágysz, hogy úja feltöltődhess. 

De mi a teendő, ha komplexebb problémával állunk szemben? Érzelmi kimerültségről lehet szó, például egy érzelmi sokkot követően, vagy ha céltalannak érezzük magunkat, tanácstalanok vagyunk merre tovább. Ha úgy érzed, hogy a probléma jellegéből vagy mélységéből adódóan támogatásra van szükséged, akkor a gond súlyosságától függően segítségedre lehet egy pszichológus szakember vagy akár egy coach.

Hogyan nyaraljunk?

Éljünk tehát a szabadságunkkal, és használjuk fel a szabadnapjainkat, amivel egy sor kellemetlen dolgot kerülhetünk el. Kevésbé leszünk túlterhelve, kevésbé leszünk a kiégés veszélyének kitéve, és könnyebben megőrizhetjük a magánélet munka egyensúlyát is. 

Azzal is tisztában vagyok, hogy kisgyerek(ek)kel nehezebb egy tényleg pihentető nyaralást összehozni, hiszen eleve az ő szórakozásukat tartjuk szem előtt, ami valljuk be, néha merőben más programokat jelent, mint amit magunknak szerveznénk. Van, aki egy hátizsákkal, stoppal  bejárja Európát fiatal felnőttként, és később két kicsi gyerekkel és hasonló körülményekkel is simán bevállalja. És van a kevésbé bevállalós, vagy inkább kényelmesebb típus, aki megvárja a kalandokkal, míg akkorák lesznek a gyerekek, hogy az étteremben már az előétel alatt ne a csillárról kelljen leszedni őket.

De, nem azon van a hangsúly, hogy elutazol-e vagy otthon maradsz, a lényeg, hogy úgy töltsd el, ahogy számodra a legpihentetőbb. Jótékony tud lenni, ha valami merőben mással foglalkozol, mint amit a dolgos hétköznapokon szoktál csinálni.

Ismerős lehet az a felállás is, amikor a várva várt nyaralásnak már az előkészületeinél összeveszik mindenki mindenkivel, és egy feszült állapotban indul neki a család az útnak. Ez teljesen természetes, az utazás is stresszt okozhat, azonban ha ezt tudatosítod magadban, akkor csökkentheted a konfliktusok számát.

Érdemes-e nyáron új állást keresni?

A profession.hu felmérése szerint a magyarok az éves szabadságuk 40%-át veszik ki nyáron, ez alól a HR-es kollégák, a szakmai vezetők és egyéb más jövendőbeli kolléga sem kivétel. Tehát, érthető módon lassabb kiválasztási folyamatra lehet számítani nyáron, azonban a cégek élete nem áll meg azért, mert a hőmérséklet 30 fok fölé kúszik! Folyik a termelés, értékesítés, hol kisebb intenzitással, hol jobban felpörög a tevékenységtől, iparágtól függően. Lesznek a cégeknél nyáron is üresedések, bővítések, beruházások, számtalan új állás lehetőség nyílhat. 

Amivel számolhatsz, az a lassabb ügyintézés, de hidd el, az élet nyáron sem áll meg, a cégek keresnek új munkaerőt, viszont kisebb a konkurenciád!

Vélemény, hozzászólás?